Alig két hónap alatt új bejegyzés! (Ezt elküldtem már pénteken, de a publikál gomb helyett csak a mentésre nyomtam...) Nem kell félni, nem fulladtam bele egy jól sikerült tojáshabba, egyszerűen nem volt érkezésem bejegyzéseket írni, pedig lenne már pár...

Íme a Ráspi. A jópofa nevű vendéglő (a Ráspi egyébként a tulajdonos beceneve) az utóbbi időben hírnevet szerzett magának ínyenc körökben, a bejáratánál kifüggesztett kritikák némelyike egyenesen Magyarország legjobb vendéglőjének nevezi. Szerintem ez azért túlzás, a Ráspi konyhájából egy alapvető „fűszer” úgy tűnik hiányzik, de azért valóban elég színvonalas a hely. Hogy mi is az a bizonyos hiány? Mindjárt kiderül.

Ráspi Étterem és Borászat
9421 Fertőrákos, Fő u. 72.
99/355-146
raspi.hu

Látogatás ideje: 2010. április

Amennyiben ebédidőben mennénk, ne felejtsünk el asztalt foglalni, vagy felkészülni a bejelentkezés utáni fél-egy óra várakozásra: a Ráspit nem csak mi ismerjük. A vendéglő egy nagyon jó hangulatú, alapvetően rusztikus berendezésű régi házban található. Zegzugos helyiségeiben minden asztal különböző.

A már-már elvárható étvágygerjesztőnek szánt bevezető falatkák előtt ezüsttel terítenek meg a kedves és készséges felszolgálók, érzékeltetve, hogy a stílust komolyan gondolják. Mindenesetre az étvágygerjesztő kitűnő, különböző pástétomok, krémek alkotják (tepertő, sajt, medvehagyma...), amihez házias jellegű (gondolom valóban házi) kenyér jár.

Mivel már jó régen történt ez a látogatást, az, hogy a bemutatandó étkek nem találhatók meg a weblapon olvasható étlapon, nem az én szavahihetőségemet rontja: éppen étlapváltáskor voltam, még a régi étlappal.

Levesből még mindig kissé unikum a medvehagyma krémleves. Ez kitűnő, bár kissé vékony ízűre sikerült (azaz én több medvehagymát tettem volna bele). A mennyisége viszont a minőséggel szemben legalábbis arcátlan volt: ilyen kis adagot én még életemben nem láttam. Nyilván nem medvehagymalevessel akarja magát az ember telezabálni, de az egy merőkanál egyszerűen - nincs rá szebb kifejezés - pofátlanság.

Az étvágygerjesztőkkel megpendített, a levessel megerősített színvonalat stabilan, bár kisebb döccenővel hozták a főételek is. A roston sült harcsa folyami rákkal szintén kiváló: nem tolakodó, de határozott fűszerezés, ami mégis hagyja érvényesülni a hal és a rák pasztell karakterét. (Ez a mondat így mehet is a modorosblogra...) Ennél az ételnél már némileg érezhető volt, de még nem zavaróan, hogy sóból kevés van a konyhán. Ugyanis a só az a bizonyos "fűszer", amivel a szakács indokolatlanul óvatos volt. Lehet egyáltalán nem is használt. Emiatt a sült nyúlcombok (az étel pontos nevére nem emlékszem, jegyzeteimben sem örökítettem meg...) egyenesen ízetlenné degradálódtak. Nagy kár, óriási hiba. Nem vagyok "sós", de egy csipetnyi azért jó, ha majdnem mindenben van, a Ráspinál viszont ez nem volt így.

A Ráspi Kékfrankos Válogatás nevű borkompozíció viszont kiváló, többet nem is kell róla mondani.

Desszertből a jól összehasonlítható, ezért mindig "izgalmas" palacsintát választottam, főleg, mert házi lekvárt ígértek hozzá. Sajnos itt el is érte a Ráspi a mélypontot, bár a tésztában hozta az iskolapéldát, a lekvár (mindegyik) túl híg, ennek megfelelően palacsintába alkalmatlan és élvezeti értékben gyenge közepes volt. Szintén kár érte.

Külön bekezdést érdemel a mosdó, mert ilyesmit is ritkán lát az ember. Az még nem is annyira különleges, hogy a WC-boxok fa ajtajai régi parasztházakból származnak (vagy legalábbis olyan kialakításúak: tudjuk, a „dobozos” zárral, vékony kilinccsel), de a mosdókagylónál már semmi sem kommersz: a szappan láthatóan házilag főzött, a darabok egy nagy darab sókristályon kínálják magukat. Kézmosás után nem papírtörlő vagy sugárhajtómű szolgál szárításra, hanem szép pedánsan előkészített frottír kéztörlők. Nos igen, ezek azok a bizonyos részletek, amire itt odafigyelnek.

Négyes alá, azért nem ötös, mert nem vagyok Nobel-békedíj bizottság, hogy a biztató jövőre osztogassak kitüntetést. A Ráspi egy igazi egyéniség, mely természetesen nem tökéletes. Majd még alakul.